Romantika a divatban
Betöltés...
Romantika a divatban

Romantika a divatban

A romantikus stílus egyszerre szól az ultra nőies megjelenésről, és a éteri feminin lágyságról. Ebben a stílusban a fodrok, a csipkék és a virágminta is kiemelt szerepet kap, mint ahogy a légies anyagok is mint például a muszlin. A romantikus stílus egyszerre lehet kacér, és lágyan nőies. Képes előhívni a nő életvidám, csábító oldalát. Szerintünk épp ezért a nyár a legtökéletesebb évszak ennek a stílusnak a bemutatására. Van kedved megnézni, hogyan jelenik meg a romantika a divatban? És azt, hogy milyen nőies molett ruhákkal érdemes feltöltened a gardróbodat, ha érdekel a romantikus stílus? Akkor tarts velünk ebben a bejegyzésben!

A romantikus nő

A különböző divat trendekre egyaránt igaz, hogy érdemes teljes outfitben, megjelenésben gondolkodni. Nemcsak ruhadarabokat válogatunk össze, szeretnénk, hogy az egész kisugárzásunk és lényünk tükrözze az adott stílus jegyeit. A romantika esetében a finomságot, a kacérságot (ami nem egyenlő a hivalkodással) és a lágy nőiességet.

Egy romantikus személyiség képes meglátni a művészetekben és a természetben rejlő egyedi szépséget. A szinte észrevehetetlen részletek az ő figyelmét nem kerülik el. Igaz ez az öltözködésre is, és micsoda szerencse, hogy a romantikus stílus pikantériája pont a részletekben rejlik! Véletlen. Dehogy!

A romantikus stílus története

A romantikus stílus az ókori görög idők óta létezik, viszont a 19. századi viktoriánus korszakban vált különösen népszerűvé. Hangsúlyozott derékrész, francia csipke, díszítések és hímzések, illetve fodros ujjak jellemezték. Noha a későbbiekben picit háttérbe szorult, az 1970-es években ismét visszatért a köztudatba, és újra hódított a lágyságával.

Bár a modern kor divathullámai jönnek és mennek, még mindig vannak olyan divatstílusok, amelyek örökre beleírták magukat az emberek életébe. Ilyen például a romantikus stílus is, hiszen annyi évtized után sem kopott ki a köztudatból. Noha némiképp átalakult, még mindig jelen van és virágzik.

Ráadásul a stílusokban az a legjobb, hogy szabadon vegyíthetjük a különféle elemeket, így hozva létre egyedi megjelenést. Ugyanakkor természetesen dönthetünk úgy, hogy csak és kizárólag az adott stílusjegyeket érvényesítjük az öltözködésünkben.

És hogy mi jellemzi a romantikus megjelenést? Olvass tovább!

Romantika a divatban és a gardróbunkban

Az imádott romantika különösen tavasszal és nyáron kap nagyobb hangsúlyt. Hiszen a téli szürkeség után nemcsak a virágok kezdenek szirmot bontani, hanem a nők is. Előjön a kacérabb, nőiesebb oldalunk, ami az öltözködésben is megnyilvánul.

A romantikus megjelenés kulcsa az apró részletekben is rejlik. A romantikus stílust képviselő ruhadarabok nagyon magasra emelik a nőies megjelenést a csipkékkel, a fodrokkal a virágmintával, vagy ezek ötvözetével.

Mindemellett a csillogó minták, masnik, a muszlin anyag és lágy színek is jellemzik a stílus ruhaelemeit. Nem kell mindennek lágy rózsaszínnek lennie, viszont a pasztell árnyalatok, mint a halványkék vagy a világosabb zöld, a romantikus gardróbok szíve és lelke. A kulcsszó: feminin és finom.

Érdemes semleges színekkel is feltöltened a ruhatáradat, amelyek könnyedén párosíthatók bármilyen pasztell árnyalattal. Gondolj például egy puffos ujjú fehér blúzra és egy halványkék nadrágra. Egy finom karkötő, egy fehér balerina vagy körömcipő és már kész is a romantikus megjelenés! Vagy vegyünk egy szellős, laza, derűs és mintás maxiruhát, amelyben egyszerre érezheted magadat nőiesnek, csábítónak (de nem pimasznak!) és szabadnak.

A természetes egyensúly az öltözködésben

Ahhoz, hogy igazán hozzád illő ruhákkal tudd feltölteni a gardróbodat, elengedhetetlen ismerned a testalkatodat. A romantikus stílus ugyanis a természetes sziluettekről és a test lágy egyensúlyáról is szól. Természetesen fontosak a minták és a színek, ugyanakkor egyik a másik nélkül félkarú óriás csupán.

A Wannabee plus size divat blogjában elolvashatod a testalkatok jellemzését, illetve hasznos információkat találsz az egyes kategóriákba tartozó alakok kiegyensúlyozásával kapcsolatban is. Így magabiztosabban válogathatod össze a hozzád legjobban illő nőies molett ruhákat.

A romantikus stílus jellemzői

  • A lágy esésű fazonok között keresgélj. Ne feledd, hogy a cél a selymes, lágy sziluett kialakítása.
  • A romantikus stílus a részletekről szól, ezért elengedhetetlen vagy a virágminta, vagy a csipke, vagy a fodor vagy a hímzés, vagy ezek közül a stílusjegyek közül több keverése egy-egy outfitben.
  • A klasszikus romantikus stílusban a világos árnyalatok dominálnak (mint a pasztell), azonban a semleges és az erősebb meleg színek is nagyon jól működnek. A túl sok sötét szín megöli a romantikát.
  • Olyan ruhadarabokat válassz, amelyek kiegyensúlyozzák a tested.
  • Légy óvatos a fodrokkal! Nem mindegy, hol hordod őket – a testalkatodnak megfelelően.

Nőies molett ruhák a romantikus stílus jegyében

Plus size stíluskalauzunk első részében bemutattuk a romantikus stílus jellemzőit, most pedig megnézzük, milyen alapdarabokkal érdemes feltöltened a ruhatáradat.

A romantikusan feminin megjelenés esszenciája, a blúz

A blúz minden romantikus nő ruhatárának a középpontja, a romantikus stílus egyik esszenciája. Válassz egy finom, virágmintás vagy egyszínű púder árnyalatú darabot. Szóba jöhet még a fehér, a világoskék és a menta is. Ha teltebb, erősebb színt választasz, akkor ügyelj arra, hogy csipkebetétes darab legyen, vagy legyen rajta fodor. A Wannabee plus size divat kínálatában többféle stílusú és fazonú blúzt találsz.

Nyári romatnikus stílus

Plus size ruhák csipkével

Egy gyönyörű, csipkével és muszlimmal kombinált ruha aduász egy romantikus gardróbban. Arra ügyelj, hogy a romantikus stílusohoz mindig lágy, finom sminket viselj!

A ruha vagy szoknya hossza a romantikus stílusnál: maxi, vagy térd alá érő ruhát válassz elsősorban, de semmiképp se legyen rövidebb a térd felett 5cm-nél, hiszen a romantikus stílus – attól függetlenül, hogy kacér és nőies – visszafogott, elegáns és egyáltalán nem hivalkodó. A női a bájról szól, így a romantikus nő a kisugárzásával, és nem a testének megmutatásával hódít. 

A csipkeruha jó választás formálisabb rendezvényekre, mint egy esküvő, ugyanakkor egy színházi látogatás vagy épp egy üzleti vacsora alkalmával is viselheted. Sőt, szerintünk még randira is szóba jöhet.

A női ruházat elengedhetetlen része: a szoknya

Ha szoknyáról van szó, nemcsak a pasztell árnyalatok, hanem a semleges színek között is keresgélhetsz. Azt mondják, minél sötétebb egy ruhadarab, annál kevésbé romantikus, viszont egy fekete ceruzaszoknyából mégis ki lehet hozni a maximumot.

Viselheted púder vagy menta felsővel, egy visszafogott, világos színű szandállal, táskával és ékszerekkel. A hajad hagyd szabadon, hadd legyen természetes.

A sötét szoknya esetén egy dologra mindenképp figyelj: minden más legyen rajtad világos, ha továbbra is a romantikus stílus elérése a cél. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a teljes megjelenésedet illetően csak egyetlen sötét ruhadarabot vagy kiegészítőt viselj.

A blézer a romantikus stílusban

A blézer nemcsak a klasszikus és modern elegancia ruhadarabaja, de hozzátartozik a romatikus stílust képveslő gardróbhoz is. A színek tekintetében válassz púder színt, vagy a meleg romantikus málna színt mint például VIVIONE blézereink. 

Ha a romantikus stílusú szetted alapvetően nem a csipkére épül, akkor választhatsz hozzá egy csikebetétes blézert is, amellyel nagyobb hangsúlyt adsz a romantikus stílusú outfittednek.

Itt meg kell említenünk a bolerót is, ami egy kifejezetten romantikus viselet, illetve a muszlin kardigánt is, amellyel még a street style outfitedhez is adhatsz egy romantikus összhatást.

És tudod mit? Egy gyönyörű, vörös blézernek, ami egy végtelen rózsakertet idéz, szintén ott kell lennie a ruhatárban.

A táska is az outfit fontos része

Borítéktáska, válltáska vagy retikül? Így sorban! Egy romantikus nő ugyanis mindenre gondol. Válogass bátran a Wannabee webshopon elérhető táskákból az alapszínek közül, mint például a fehér, a bézs vagy az ekrü. Vagy romantikus tavaszt és nyarat idéző színek közül, mint például a lila, a sárga, a zöld vagy a pink. Egy fekete táska is jól jöhet még, ugyanakkor a romantikus stílus inkább a világos árnyalatokat kedveli (emlékszel, igaz?).

Romantikus stílus nyáron a hétköznapokban

Délutáni kávézás a barátnőkkel? Rövid séta a városban? Vacsora a pároddal? Egy virágmintás ruhát vagy maxi ruhát ajánlunk kényelmes szandállal és egy kalappal. A napszemüveget ne hagyd otthon, és a karkötődről se feledkezz meg! A finom ékszerek feldobják a szetted, de arra ügyelj, hogy az ékszer kiegészítőid ne legyen nagyok, hiszen a romantikus stílus a lágy nőiességről szól.

A nyári virágmintás ruhát lecserélheted egy világos színű nadrágra is, amely tökéletes választás egy városnézésre, de akkor is ha épp most indultok nyaralni. Ugyanakkor ez a megjelenés egy kevésbé formális munkahelyen is megállja a helyét. De felvehetsz bátran egy fehér nadrágot, egy pasztel szinű blúzzal, vagy egy színes csipkebetétse felsővel és magassarkúval.

Jeles alkalmakra nyáron a csipkeruhákat vagy a csipke és muszlin kombinációval készült ruhákat javasoljuk, amelyekben a romantikus stílus a maxiumum ragyog. 

Ha a letisztult stílus áll közelebb hozzád, akkor a csipke ruha helyett válassz egy anyagában és szabásvonalában romantikus ruhát, amelynek a pörgős szoknyarész vagy az A-szabásvonal felel meg.

Reméljük, ezzel a bejegyzéssel sikerült közelebb hozni hozzád a romantikus stílust, és elég támpontot kaptál ahhoz, hogy magabiztosan mozogj a romantikus stílus világában, valamint a Wannabee webshopban

Jó vásárlást kívánunk, és ragyogd be a nyarat!


***

Barabás Márta

a Wannabee Kollekció megálmodója

vissza a divatbloghoz
A földszínek vibrálása – Hogyan hozd ki a legtöbbet az őszi divatból?

A földszínek vibrálása – Hogyan hozd ki a legtöbbet az őszi divatból?

A földszínek ilyenkor nem csak a tájat, de a divatot is meghatározzák, és nem véletlenül: ezek a színek az őszi szezon örökzöld slágerei, és bár elsőre visszafogottnak tűnhetnek, valójában egyáltalán nem kell unalmasnak lenniük! Sőt, a földszíneknek is megvan a maguk vibrálása, eleganciája és nőiessége, ha jól párosítjuk őket, és tudatosan építjük be az őszi ruhatárunkba.

Tovább
A 2024-es őszi divattrend varázslatos színpalettája

A 2024-es őszi divattrend varázslatos színpalettája

A 2024-es őszi szezon színei egyaránt kínálnak lehetőséget arra, hogy kifejezzük a belső erőnket, a harmóniát, és a nőiesség különböző aspektusait. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan hatnak az ősz trendszínei a nőiesség kifejeződésére, valamint hogyan segíthetnek abban, hogy jobban kifejezd önmagad a mindennapokban.

Tovább
Önbizalom mid-size és plus size nőként

Önbizalom mid-size és plus size nőként

Az érzés, hogy „nem vagyok elég jó” gyakran gyökerezik a negatív belső párbeszédben, mid-size és plus size nőknél sokszor a társadalmi elvárásokban, és a másokhoz való állandó hasonlítgatásban. Az ilyen érzések nemcsak az önbizalmat, hanem az általános jólétet is befiolyásolja, korlátozva azt, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljünk. De hogyan alakíthatjuk ki az önbizalmunkat, és mit tehetünk azért, hogy abbahagyjuk a másokkal való állandó összehasonlítást? Ebben a cikkben mélyebben belemerülünk ezekbe a kérdésekbe, és útmutatót is hoztunk segítségül az önbizalom erősítésére.

Tovább
Az önszeretet művészete mid-size és plus size nőként: Út a boldogabb élethez

Az önszeretet művészete mid-size és plus size nőként: Út a boldogabb élethez

Az önszeretet fogalma az utóbbi években sokkal nagyobb figyelmet kapott, különösen a mentális egészséggel és a testképpel kapcsolatban. Mid-size és plus size nőként az önszeretet gyakorlása különösen fontos, mivel a társadalom szépségideáljai és a közösségi média nyomása gyakran elnyomó hatással lehetnek. Ebben a cikkben felfedezzük, miért elengedhetetlen az önszeretet, hogyan kapcsolódik a jobb önbecsüléshez, és miként segíthet a boldogabb élet elérésében.

Tovább
Az önelfogadás egy master coach tapasztalatai alapján

Az önelfogadás egy master coach tapasztalatai alapján

A Wannabee Kollekció és a Schüssler Natúrkozmetikumok közös kampánya, az „Engedd meg magadnak a ragyogást!” kapcsán az önelfogadás témájában készítettünk egy interjút Dr. Gulácsi Bernadettel. Ebben az interjúban számos olyan dolog megvilágításra került, ami minden mid-size és plus size nőnek segítséget jelenthet a nőiességének a megélésében az önelfogadáson keresztül.

Tovább
Wannabee logo

ÚJDONSÁGOK

megnézem
Wannabee logo

MÁRKAÜZLETÜNK

megnézem
Wannabee logo

KEDVEZMÉNYES

megnézem