Létezni egy olyan világban, ahol a „tökéletes nő” képmása a vékony, hibátlan bőrű, formás, de nem túl dús testre korlátozódik, nem könnyű. Főleg akkor nem, ha plus size nőként éled az életedet – tele érzelmekkel, szépséggel, erővel, de sokszor elutasítással, kritikával, és mélyen gyökerező szégyenérzettel is.
Sokan közülünk már gyerekként találkoztak azzal a mondattal, hogy „csinos lennél, ha lefogynál.” Ezzel együtt pedig megtanultuk: a testünk nem jó úgy, ahogy van. Megtanultuk, hogy ha be akarok illeszkedni, kisebbnek kell lennünk. Fizikailag. Térfogatilag. Hangilag. Láthatóságban.
Pedig nem nekünk kell kisebbnek lennünk – a világnak kell több megértéssel, empátiával és változatossággal viszonyulnia hozzánk.
A test nem bűnbak – de sokszor azzá válik
A legtöbb plus size nő hordoz magában kudarcokat és ítéleteket, amelyek testükhöz, súlyukhoz kapcsolódnak. Olyan dolgokat, amiket sosem mondanak ki hangosan:
– „Senki sem fog szeretni, míg így nézek ki.”
– „Nem vagyok elég jó, elég kívánatos, elég fegyelmezett.”
– „Ha elbukok valamiben, biztos a súlyom miatt van.”
Ezek az önmagunkat marcangoló gondolatok gyakran a legelső elutasításokból erednek: amikor nem választottak be a sportcsapatba, mert „nehezebb voltál”; amikor az osztálytársak nevettek rajtad a tornaórán; amikor az első randin valaki elutasított, majd azt mondta: „Te kedves vagy, de nem az esetem.”
Ezek a visszautasítások nem csak a szívünket törik meg – hanem az önképet is. Azt tanuljuk meg belőlük, hogy nem vagyunk elég jók ebben a testben. És ha ez elég sokszor történik meg, egy idő után mi magunk is elhisszük.
Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy nem akarunk változni
Lehetséges felvállalni magunkat nem dühből, hanem szeretetből. Az önelfogadás nem azt jelenti, hogy nem akarunk változni, nem azt jelenti, hogy ne törődnénk az egészségünkkel. Azt jelenti, hogy nem büntetésből élünk, hanem szeretetből. Nem azért edzünk, eszünk vagy öltözködünk úgy, hogy valamilyenek legyünk, hanem azért, mert már most is értékesek vagyunk.
Felvállalni a tested annyit jelent, mint nemet mondani a szégyenre. Azt mondani: „Igen, van hasam. Igen, van combom, amit nem photoshopoltak le. Igen, van helyem a strandon, a párkapcsolatban, a színpadon, az irodában, a világban.”
Ez persze nem megy egyik napról a másikra. Ez gyakran gyászfolyamat: elgyászolni a sok évnyi önutálatot, a falat, amit építettél magad köré, a visszafogottságot, amivel rejtegetted magad. De minden nap, amikor nem bújsz el, egy apró győzelem. Minden nap, amikor veszel egy fürdőruhát, amit valóban szeretsz – és nem csak „takar” –, egy kiáltás a világba: „Látható vagyok, és nem szégyellem!”
Miért fontos, hogy példát mutass?
Plus size nőként minden egyes önazonos megnyilvánulásod inspiráció lehet másoknak. Egy fotó, amit kiraksz magadról. Egy ruha, amit örömmel viselsz, nem rejtegetve a tested. Egy beszélgetés, amiben nem szabadkozol a méreteid miatt. Ezek mind-mind apró forradalmi tettek. Mert mindenki, aki lát téged, egy új történetet ismer meg: hogy nem csak vékony testtel lehet teljes életet élni.
Ha te elkezded felvállalni magad, más is könnyebben megteszi. Ha te megszólalsz, más is mer majd beszélni. Ha te megállsz a tükör előtt és kimondod: „Így is gyönyörű vagyok”, az egy kicsit a világot is gyógyítja.
Végül: nem a tested az akadály – hanem a hit, hogy annak kell lennie
A tested nem probléma, amit meg kell oldani. Nem „projekt”, amit állandóan újra kell tervezni. A tested az otthonod – és minden joga megvan rá, hogy méltósággal, tisztelettel, sőt: szeretettel élhess benne.
Felvállalni magad nem önzés. Nem lázadás. Nem kihívás a világ ellen.
Felvállalni magad egyetlen dolgot jelent:
Azt, hogy végre nem kérsz bocsánatot a létezésért.
Barabás Márta, a Wannabee márka megálmodója